A pecó ízlésesen, következetesen volt berendezve: vadiúj króm konyhapult, méretre csináltatott könyvespolc, színben tartott fürdőszoba, akár egy drága magazinban. De valahogy mégis olyan kellemetlen volt ott lenni. Az első perctől kezdve szorongtam a lakástól. Miért?
Nem, nem azért mert sok évvel azelőtt egy sorozatgyilkos darabolta áldozatait a falak között. Hanem mert a gazdája érezhetően meg akart felelni valamilyen elvárásnak: lám, ilyen egy jól kereső menedzser otthona, ugye milyen eltalált ez a személytelen, hideg ragyogás kedves nézőink?
Az egyik barátom a világ egyik legszedett-vedettebb házában él. Alig lehet bemenni, szűk járatokon kell közlekedni a hodálynyi nappaliban is, mert mindent telepakol a turkálóból, zsibiről, rokonoktól kikunyizott cuccaival. Hatalmas rozsdás vasdarab a hamburgi tengerpartról, ezer régi doboz, lim-lom, ismeretlen rendeltetésű fakeretek százai. Egy másik ismerősöm heppje, hogy semmilyen személyes tárgya ne legyen elől, épp ezért lakása egy posztmodern dizájnos fekete-szürke-törtfehér ravatalozóra emlékeztet, a most divatos ultra minimálban tartva. Mindkét helyen elég jól érzem magam, mert nincs kontraszt a tulajdonosok személyisége, és a lakásuk között, derűsen vállalják megszállottságukat, önmagukat.
Rengeteg racionális körülmény vezet minket pont az egyik kerületbe, vagy a másik faluba házat, telket nézni: közel van a munkahelyemhez, arra jár az éjszakai busz, vagy éppen távol van mindentől, esetleg mert a dáliabizniszben dolgozom és tudok nevelni ott regiment dáliát vagy mert csak ennyi pénzem van.
De ha az ember már vásárolt új otthont magának, nézegetett már telkeket hónapokig, tudja, hogy a sok tucat ház, lakás megnézése után - vagy akár csak pár darab után - egyszer csak belép egy Térbe, ahol megdobban a szíve, megszólal lelkében egy fényes csengettyű és azt érzi: ez az, ez kell nekem! Egy Didi Brigitta nevű kiváló lakásügynök - akinek egyébként nomen est omen figyelemreméltó volt a dekoltázsa is - mesélt nekem sok év, a lakáspiacon eltöltött tapasztalatáról. Azt mondta, az, hogy melyik lakást vesszük meg a sok közül melyet felkínálnak nekünk, minden esetben érzelmi döntés. A vevő belép, és azonnal tudja, érzi hogy ezt akarja megszerezni. S a lehetőségein belül mindent meg is tesz, hogy az övé legyen. Mit sem számít jó ára vagy kiváló fekvése, beosztása az egyéb opcióknak. Mondom, hogy szerelem.
Sok éve tarolnak a piacon az un. Toszkánás könyvek, ahol a Könyv Szerzője beleszeret a lerobbant toszkán/provance/horvát/balatonfelvidéki termésköves Házba, hosszasan felújítja, majd csodás vacsorákat ad benne a barátainak. (És, de ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz: nem lesz depressziós az építkezéstől, nem bukik bele bankkölcsönbe, és nem nő két számot a ruhamérete a frissensült kelttésztáktól.) Nos a siker titka, mint megannyi Toszkánás könyv olvasója állítom az, hogy a fent ismertetett - mindannyiunk által jól ismert - beleszeretés egy pillanata után hosszan írja, taglalja a Szerző a folyamatot, amely során felújította, megalkotta, mondjuk ki: újrafogalmazta a Házát az adott környezetben. Időt töltött vele. Sokat, éveket akár. Minden ház, lakás, kert kialakításához elsősorban idő kell. (Másodsorban, pedig.... na, ki találja ki?) Laza szemlélődés, "rájövés" arra, hogy mit is akarunk itt, arra, hogy kik is vagyunk valójában. Figyelem kell. És persze önmagunk vállalása: Miki egeres posztert a nappaliba, ha az tetszik! Van ismerősöm akinek hatalmas kertjében soha nincs kaszálás, kapálás kertrendezés mert a vad magyar dzsungelt imádja. Nekem, - ha egyszer lesz saját földdarabom - biztos lesz benne japánkertem, mert egyszerűen megőrülök a japánkertekért!
Barátkozzunk a terünkkel tehát nyugodtan, idő van.
Ja, és még valami. A Kócsag pasi még arra is képes volt, hogy hívott egy kertészeti céget, amely a tarackos - sittes dimbdombból kettő nap alatt egy gyepes-bokros-lapos csini kis Brie Hodge stílusú parkocskát épített nekünk a menedzserlakás elé. Álltam hülyén a közepén, és semmi közöm nem volt egyetlen fűszálhoz sem.
Gyorsan kereket is oldottam megkeresni a saját kertemet.
Kökényszemű Katica