PSY Gangnam Style címő klippje túljutott az 1 milliárd megtekintésen, a maja naptár hivatalosan is véget ért legalábbis ami az eredeti verziót illeti, hiszen később megállapították, hogy a maják mégsem terveztek erre a napra világvégét, azonban addigra már túlzottan is elterjedt a híre. Az emberiség tehát ismét megmenekült pedig az interneten talált adatok szerint a XX. században jóval több, mint harminc világvégehír jelent meg. Amiből talán a legtöbb olvasónk is valószínűleg sokat átélt, és és mivel még jelenleg is íródik ez a cikk a világnak nem jött el a vége sem akkor sem most. A legújabb őrületben, a maja naptárra hivatkoznak, ami nagyjából 5125 éves ciklusokra osztotta fel az időt. Ha valaki utána számol akkor láthatja, hogy az utolsó ilyen periódus valóban 2012-ben ér véget. Ez azonban az időszámításuk utolsó időpontja és nem kell, hogy egyet jelentsen a világ végével. Persze azért senki ne becsülje le a majákat. Kitűnő csillagászok, és bölcs emberek voltak akiknek ugyan naptárrendszerük a miénkhez képest végtelenül bonyolult volt mégis működött, eddig mert itt vége és mivel nagyszerű civilizációjuk letűnt nem is nagyon lesz a következő periódusra mivel előrukkolni, így több mint valószínű, hogy a következő világvége már nem a maják jóslata lesz.
Az értékrendünk változik
Sokak szerint a világvége nem látványos mivoltában jelent/jelenik meg hanem egyszerűen december 21-e után megváltozik az emberek gondolkodásmódja. Megújulunk. Másképpen látjuk és irányítjuk a világot. Ebben talán már lehet is valami, bár nagy butaság lenne kimondott dátumhoz kötni ezt az amúgy hosszas folyamatot. A folyamatot, amely már régóta tart, és amit a saját bőrünkön is érezhetünk. Az emberiség értékrendje és gondolkodásmódja valóban folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben változik a mai ember szokásai szinte összehasonlíthatatlanok az egy évtizeddel ezelőtti emberével, és ha ilyen tempóban fejlődik a civilizáció, akkor elképzelhető, hogy egyszer képes lesz elmenekülni akár egy másik galaxisba is.
És bár minden nagyobb civilizáció képes volt eltűnni, a jelenlegi az ismeretek szerinti legfejlettebb így jó esélyünk lehet, hogy a következő dátumot már túléljük, noha ez a dátum egyelőre ismeretlen.
Lassú, de biztos átalakulás
December 21-én a Nap elérte az égi Baktérítőt, pontosabban a Bak jegyének nulla fokára érkezett most is, mint minden évben ezen a napon. A hagyomány szerint erre az időpontra olyan horoszkópot készítünk, ami megvilágítja a jövőt a következő három hónapra. A Uránusz és a Nap kedvezőtlen, 90 fokos fényszöggel tekint egymásra. Olyan új átalakulásokat kezdeményeznek az államok vezetői és a kormányok, amelyek nem biztos, hogy jó eredményt hoznak. Az említettek közül tavaszig néhányan ebbe bele is buknak vagy leköszönnek. Ennek ellenére mégis csak jó irányban halad az emberek sorsa. Ezt mutatja a tömegeket képviselő Hold nagyon jó kapcsolata a Merkúrral. A támadott Uránuszt pedig a Vénusz támogatja kedvező fényszöggel. A küzdelem és az áldozat tehát nem hiábavaló, sőt mondhatjuk, kedvező eredménnyel kecsegtet. Az emberek sorsa tehát részben saját okos döntéseiknek köszönhetően jól alakul. Ez is arra utal, hogy ez a civilizáció nem saját magát fogja elpusztítani, és pontosan ezért a legtöbben egy másik bolygó becsapódására számítanak, ami viszont az előző bekezdés alapján a gyors fejlődéssel elkerülhető lesz.
A mostani világvégét tehát túl éltük a következőt, nem tudjuk mikor lesz vagyis inkább úgy fogalmaznánk, hogy nem tudjuk a média melyik dátumot kapja fel legközelebb, addig is jöjjön az index videója, hogy szerintük hogy nézett volna ki Budapest ha eltűnik az emberiség ebben a csúfosra vázolt jövőben. Itt az EZOMania oldalon pedig hamarosan egy cikksorozattal jelentkezünk, amelyben megismerhetitek a jóslatokat, amelyek a világvégét jósolták, de úgy néz ki feleslegesen.