Az emberek ősidők óta nagy jelentőséget tulajdonítanak az álmoknak. Sok nép képzetében az álmok különféle hiedelmekkel, mágikus cselekedetekkel társultak. Az ókorban azt hitték, hogy az álmokat az istenek küldik az embereknek, hogy megoldást találjanak sorsuk irányításához, betegségeik gyógyításához. A hagyományos kínai felfogás szerint álom idején a lélek képes elhagyni az ember testét. A halhatatlanok viszont nem álmodnak, mivel ok már mentesek a vágyaktól, a kívánságoktól. Most ismerkedj meg 10 igen gyakran előforduló álom típussal és azok jelentésével.
Zuhanás
Ki ne álmodta volna már, hogy lezuhan valahonnan. Mindegy, hogy magas vagy alacsony helyről esünk le, ez általában nagyon ijesztő érzés szokott lenni, aminek a végén sokszor fel is ébredünk. Az ilyen álmok a legtöbbször azt jelentik, hogy valamitől nagyon szorongunk, nem érezzük magunkénak a kontrollt egy adott helyzetben.
Meggazdagodás
Ha azt álmodjuk, hogy mondjuk örökség vagy nyeremény formájában anyagi javakra teszünk szert, ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy gazdagságra éhezünk, sokkal inkább arra utalhat, hogy arra vágyunk, elfogadjanak, megbecsüljenek minket.
Kétségbeesés
Sokszor előfordul álmunkban, hogy eltévedünk vagy elvesztünk valamit. Hiába keressük a kivezető utat, hiába nyomozunk az elveszett tárgy után, sehol sem leljük azt, és egyre jobban kétségbeesünk a megoldatlan probléma láttán. Az ilyen álmok általában arról árulkodnak, hogy bizonytalanok vagyunk saját magunkat illetően, félünk attül, hogy nem érjük el a célunkat, vagy nem tudjuk elfogadni, ha kudarc ér bennünket.
Utazás
Ha azt álmodjuk, hogy messzi vidékekre utazunk (mindegy, hogy hova és mivel), ez legtöbbször annak a jele lehet, hogy több szabadságra vágyunk az életünkben, szeretnénk megszabadulni a kötöttségektől és korlátoktól, amelyek körülvesznek bennünket. Ha az álmodó útnak indul a messzi ismeretlenbe, az azt is jelentheti, hogy életében ott van valamilyen jelentős változás lehetősége, amire még nem szánta rá magát.
Gyilkosság
Ha álmunkban megölünk valakit, az legtöbbször azt jelenti, hogy haragot érzünk valaki vagy valami iránt, de utalhat arra is, hogy félelmet érzünk saját ki nem mondott indulataink, dühünk miatt.
Erőszakos halál
Ha álmunkban valamilyen erőszakos halált halunk vadállatok vagy ember által, az leggyakrabban arra utalhat, hogy magunkba fojtjuk a félelmeinket, nagyon szorongunk valami miatt.
Bezártság
Szintén rejtett, elfojtott félelmeket jelent, ha azt álmodjuk, hogy be vagyunk zárva valahova (pincébe, börtönbe stb.), ahonnan nem látjuk a kivezető utat.
Meztelenség
A meztelenség az álmokban nem feltétlenül hordoz szexuális jelentést. Gyakran annak a jelzése lehet, hogy valami feszélyez, frusztrál bennünket, nem érezzük jól magunkat a bőrünkben.