A mentalisták

A múlt században azonban már nem üldözték, sőt, megkülönböztetett figyelmmel kísérték a különleges mentális képességeket. De hányadán állunk 21. század elején a paranormális, azaz eddigi tudományos ismereteinkkel meg nem magyarázott jelenségekkel?

Hányadán állunk a telepátiával, a levitációval, a távhipnózissal, az auraérzékeléssel, a tisztánlátással, a gyakran emlegetett hatodik érzékkel, a majdan bekövetkező események előrevetítésével és mindazokkal a különös képességekkel, amelyekről beszélünk ugyan, de hisszük is meg nem is, hogy valóban léteznek. Mivel az emberek elenyészően csekély százaléka hiszi el magáról, hogy akár ő is képes volna az érzékszerveken kívüli (ESP) érzékelésre, a többség személyes meggyőződés híján csak csodálkozik, hogy ilyen is van.

Nem meglepő, hogy közkedveltek lettek a témáról szóló könyvek és filmek. Az évszázadokon át titkos, csupán a beavatottak számára hozzáférhető okkultista, vagy ezoterikus tudáskincs ma már nem számít tiltott gyümölcsnek, bárki által elérhető lett. Ezt kihasználva, futószalagon jelentek és jelennek meg a többség számára csak hátborzongató élményt kínáló bestsellerek. Nehéz kiválasztani közülük, hogy melyek szolgálnak pusztán hatáskeltésre, illetve melyek azok, amelyek valóban megtörténhetnek. A műfaj egyik nagymestere Stephen King, akinek számtalan könyvét megfilmesítették, és a magyar televízióban ma is futnak az ezekből készült, világszerte népszerű sorozatok, mint például a Holtsáv (The Dead Zone).

Biztos kasszasikert jelent, ha egy film főhőse valamilyen különös adottsággal bír, médium, léleklátó, jövendőmondó, gondolatolvasó, de mindenesetre elviszi a nézőt abból a valóságból, amelyben él. Ugyanakkor egyre többen fedezik fel, hogy a hatodik érzék nem is olyan különleges adottság, csupán oda kell figyelnünk a jelekre. A titkos, üldözött jelenségek lassan a mindennapok részévé váltak, a felmérések szerint például az amerikai lakosság több mint hetven százaléka hisz a természetfölötti jelenségekben, s bár meglehetősen eltérő formában, de a túlvilági életben, az újjászületésben is.

Természetesen a tudósok figyelmét sem kerülhették el a jelenségek, de ők is az öt érzékszervük valamelyikével kívánják vizsgálni, bizonyítani olyan jelenségek mibenlétét, amelyekre azok teljességgel alkalmatlanok. A laboratóriumi kísérletek elsősorban azzal a céllal zajlanak, hogy kiderüljön: miként lehetne állami szinten is kihasználni ezeket a lehetőségeket. Az eredmények döntő része persze éppoly titkos, mint korábban az egész témakör volt. A filmipar jóvoltából mégis lehet némi sejtésünk a felhasználás módjáról, hiszen már a háborús akció- és kémfilmekből sem maradhatnak ki a „paranormálisok”, akik sajátos módon segítenek az ellenség legyőzésében. S míg korábban a hagyományos szavak is elegendőnek bizonyultak a megszokottól eltérő képességű emberek vagy jelenségek leírására, ma újabb és újabb elnevezések születnek annak érdekben, hogy felkeltsék a témától lassacskán megcsömörlött nézők figyelmét. Ilyen fogalom a mentalista is, amely - mi sem természetesebb - egy filmsorozat címe is egyben. A mentalizmus leginkább a parafenomén jelenségekhez köthető, de nem természetfeletti erőktől származtatják, hanem agyunk hatalmas kapacitásának tágabb kihasználásából. Mindez a mindenkiben létező csodálatos képességek felismerésére, használatára buzdít. A mentalitás ismert fogalom, lelki alkatot jelent, amely a legkülönbözőbb kérdéseket is azonos, jellegzetes felfogással szemléli és ítéli meg. Ugyanakkor a mentális melléknevet az elmebeli folyamatokra használják. Aki nincs a mentális képességeinek a birtokában, az beszámíthatatlan. A kettőből pedig egyenesen következik, hogy mindaz, amely az elménkben zajlik, kihat a lelkiségünkre is.

A mentalista tehát éppúgy lehet médium, tisztánlátó, gondolatolvasó, vagyis bármely, a parapszichológia témakörébe utalt jelenség képviselője. S ha mindezen „csodákat” bizonyos elmebeli képességnek tulajdonítjuk, még sokáig várhatunk a hivatalos magyarázatra, hiszen az agykutatás jelenleg is gyermekkorát éli, és egyelőre az álmok keletkezésére sincs megnyugtató elképzelés. Mégis ez utóbbiak kínálják a paranormális jelenségek legkézenfekvőbb megértését. Álmodni ugyanis mindenki szokott, és anélkül, hogy öt érzékszerve bármelyikét használná, az álmában valóságosnak tetsző élmények átélése során hall, lát, cselekszik, érez, holott nincs is éber tudatánál. Ilyenkor a „harmadik szemével” lát, amelynek létezése ősidők óta természetes volt.

A természeti népeknél a mai napig az úgynevezett varázsló a közösség feje, aki a természetfelettivel tartott kapcsolata segítségével hozza meg a fontos döntéséket. Nyugodtan állíthatjuk, hogy a varázslók is mentalisták, médiumok, tisztánlátók, spiritualisták, vagyis különleges képességű emberek. Ahogyan a tibeti, vagy zen buddhisták is, akik életük nagy részét tudatos énjük háttérbe szorításával, meditációban töltik. Így csiszolják elméjük azon részét, amely más dimenziókat nyit meg a földi ember számára, aki az agyi kapacitásának mindössze 3-8 százalékát használja. Játsszunk el a gondolattal, mi volna, ha a teljesség birtokában lennénk!

A Föld lakói azonban sokfélék, ezerféleképpen gondolkoznak, és elmebeli képességeik is eltérőek. A véleménykülönbségek tehát összebékíthetetlenek a tekintetben, hogy valaki az őt körülvevő valóság részének tekint-e olyan jelenségeket, amelyek túlmutatnak az általa ismert, és érzékszerveivel megtapasztalt világon. Pedig tény, hogy az emberi elme képes olyan dolgokról is tudomást szerezni, amelyet nem öt érzékszervünkkel fogunk fel. Ennek a jelenségnek a neve extraszenzoros percepció (ESP), vagyis érzékszerven kívüli érzékelés. Kísérletek tömegét végezték annak bizonyítására, hogy vannak olyan jelenségek, amelyekre ma még nincs tudományos magyarázat.

Ami a megérzéseket illeti, a legtöbb ember átéli néhányszor, jóllehet véletlennek tartja, vagy oda sem figyel rájuk. Aki azonban komolyan veszi, arra hamar rásütik, hogy látnok. Miként történt ez Emanuel Swedenborggal, az 1700-as években élt svéd filozófussal is, aki egy alkalommal az otthonától ötszáz kilométerre tartózkodott, amikor megérezte, hogy az utcájukban tűzvész pusztít, de az első rémület után azt is „tudta”, hogy a tüzet sikerül megfékezni. Pár nap múlva egy királyi futár meg is hozta az erről szóló hírt.

A híres fizikus, Sir Oliver Lodge már a múlt század elején elkezdte kutatni a telepátia képességét. Eredményeit és tapasztalatait 1909-ben megjelent könyvében tette közzé. A húszas évek végén dr. J. B. Rhine és felesége is hasonló kísérleteket végzett, egy 25 kártyából álló paklival, melynek minden lapjára öt különböző szimbólumot rajzoltak. Ezeket az úgynevezett Zener-kártyákat összekeverték, és egy lapot átadtak a csoport egyik tagjának, míg a többieknek az épület egy távoli pontjára vonulva kellett megmondaniuk, milyen jeleket lát az illető. A telepatikus képességgel megáldott résztvevők minden esetben hibátlanul megoldották a feladatot.

Stanley Kripper parapszichológus, gyerekként, 1946-ban szeretett volna egy lexikont. Szülei nem tudták neki megvenni, így törte a fejét, hogyan szerezhetne pénzt a könyvre. Eszébe jutott nagybátyja, Max bácsi, aki megvehetné neki az értékes olvasmányt, de egyúttal áthasított rajta az a gondolat, hogy „Max bácsi nem segíthet, hiszen halott”. Ebben a pillanatban telefonon érkezett a hír, hogy a bácsit kórházba szállították, és meghalt.

Kripper három pszichikus úton szerezhetett tudomást nagybátyja haláláról, ezek: a telepátia (gondolatátvitel), a clairvoyance (tisztánlátás) és a prekogníció (előrelátás). A telepátia esetén ráhangolódunk az érkező információra, tehát előbb tudunk valamilyen eseményről, mintsem a hírt megkapnánk. A tisztánlátó téren és időn kívül, képekben, filmszerűen lát eseményeket, arcokat, távoli történéseket, amelyeket az adott pillanatban nem is mindig tud értelmezni. A prekogníció során egy történés szinte kiemelkedik az időből, és az erre érzékeny ember a jövőben - pár perc, vagy akár év múlva - bekövetkező eseményeket már megtörténtnek látja.

1978-ban nagy port kavart a hír, miszerint Viktor Korcsnoj sakknagymester azzal vádolta ellenfelét, Anatolij Karpovot, hogy parapszichológusokkal zavartatja koncentrálását a mérkőzés alatt. Ez az eset megtörte azt a csendet, amely a parajelenségeket és a különleges képességeket övezte. Az sem véletlen, hogy mindez orosz sakkozókat érintett, hiszen a Szovjetunióban akkor már több évtizede komoly kutatások folytak a témában, sőt, az egyik, erre szakosodott kutatóintézetet a matematikai és a fizikai tudományok doktora, E. E. Gogyik vezette.

Nemrégiben egy akadémikusunk könyvet írt arról, hogy e jelenségek nem léteznek. Úgy látszik, a tudós elméket nem hajtja a bizonyítás kényszere, ha cáfolatról van szó. Pedig a paranormális jelenségek létezését az Egyesült Államoktól Japánon át Oroszországig, a világ számtalan helyén bizonyították, és egyetemeken is tanítják. Szent Ágoston, a művelt ember világképének megalapozója, már ezerötszáz évvel ezelőtt elmélkedett a csodák és a tudomány viszonyáról. Úgy gondolta, hogy a csodák nem ellenkeznek a természet törvényeivel, csupán a mi természeti törvényekről alkotott elképzeléseinknek mondanak ellent. Vagyis a tudásunk nem lebecsülendő, de meglehet, hogy némiképp még hiányos.

Danny Blue: Nem félsz, hogy megtudom?

Danny Blue már kisgyermek korától megérzéseire és empatikus készségeire támaszkodott. Szavak nélkül kommunikált halláskárosult nagyszüleivel, és mindig remekelt a memóriajátékokban. A Kiválasztott című műsorban Uri Geller utódának választották. Nem félsz, hogy megtudom? címmel önálló estjein találkozhat vele a közönség.

- Mi a mentalizmus: paraképesség vagy bűvészmutatvány?

- A szórakoztatás része. A mentalista kísérleteken nincs mit elhinni vagy sem, hiszen reális alapokon megközelíthető előadásokról beszélünk. Én magam is műszaki egyetemen tanultam, alapvetően realistán szemlélem az életet, de ez nem zárja ki, hogy éles logikával és magas szintre fejlesztett megfigyelőképességgel látványos produkciót hozzak létre.

- Befolyásolja egy kísérlet sikerét, hogy a közönség fogékony-e arra, vagy inkább ellenállást mutat?

- Könnyebb dolgom van azokkal, akik ellenállóbbak, hiszen máris tudok róluk valami biztosat; mégpedig azt, hogy nem hallgatnak rám. Ennek mentén képes vagyok őket befolyásolni. A fellépéseimen az első perctől kezdve figyelem a közönséget, látom hogyan reagálnak a történésekre, és érzem kivel tudok majd együttműködni. A legnagyobb sikert azokkal a kísérletekkel szoktam aratni, amelyek során túl kell járni az eszemen. Még senki sem fogott ki rajtam, de mindig elmondom a nézőknek, hogy ezek kísérletek, és csak az esetek 90 százalékában sikerülnek a produkciók. Az emberek ezzel pontosan tisztában vannak, és nem várnak csodát.

- Van különbség férfiak és nők, netán korosztályok között, hogy kik fogékonyak igazán erre a dologra?

- Különféle üzleti tréningeken sok előadást tartok a pozitív hozzáállásról, a vonzás törvényéről, és a gondolatok teremtő erejéről. Népszerű csak azok körében leszek, akik már a saját életükben is érzik a tanácsaim hatását. Januártól járom az ország általános és középiskoláit, ahol különféle kísérletekkel alátámasztva beszélek a gyerekeknek a koncentráció fontosságáról, a memóriafejlesztés technikáiról, vagy éppen arról, hogyan lehet füllentésen kapni valakit. Nekik ez remek szórakozás, az pedig, ahogy várnak engem, számomra óriási élmény.

- Te lettél Uri Geller utóda. Ez azt is jelenti, hogy ezentúl minden kísérletében követned kell őt?

- Nem hiszem, hogy tudnom kellene mindent, ami ő tud, de az utódaként felhatalmazást kaptam arra, hogy terjesszem a pozitív gondolkodás fontosságát. Heti kapcsolatban maradtam vele, szoktunk e-mailt váltani, nemrég gratulált az önálló estemhez is.

- A civil életedben tartanak tőled az emberek? Megrémíti őket, hogy talán az agyukba látsz?

- A barátokat és a családomat nem, de az új ismerősök részéről valóban azt tapasztalom, hogy óvatosabban közelítenek. Azt szoktam nekik mondani: képzeljenek csupa jót, mert sosem tudhatják, ki látja a gondolataikat...

Trükkös mutatványok

Dr. Egely György, kutatómérnök, a parajelenségek szakértője: „Néztem én is A Kiválasztott című műsort. Némely esetben nem tudtam kitalálni, hogy telepátiára vagy prekognícióra emlékeztető mutatványokat láttam, avagy csak trükkről volt szó. Úgy gondolom, több megoldás is létezhet. A műsor végére megerősödött a gyanúm, hogy Uri Gellernek nincs utóda. Az azonban kissé savanyú szájízt hagyott bennem, hogy a valódi jelenségek keveredtek az ügyes színpadi trükkökkel, mert ez a parajelenségek egyfajta „elpornósítása” a szememben. Mindenesetre volt hozadéka a műsornak: azóta két tíz év alatti kislányt ismertem meg, akik fémhajlítást végeztek az orrom előtt. Ők még nem tudták, hogy ezt ők nem tudhatják.”

A mentalista

Amerika egyik legnépszerűbb sorozatát a tengerentúlon csaknem 16 millióan kísérik figyelemmel. Nem csak a nézők, de a szakma is elismeri a szériát, így az alkotók már a Golden Globe-ot is magukénak tudhatják. Az RTL Klubon futó krimisorozat egy pillanatig sem állítja, hogy léteznek földöntúli képességekkel megáldott emberek, a főszereplő kizárólag megérzéseire és megfigyeléseire hagyatkozik. A pimasz nyomozó, Patrick Jane (a tasmániai Simon Baker játssza) korábban természetfeletti képességeinek népszerűsítésével kereste a kenyerét, de egy tragikus esemény hatására felhagyott a siker és a pénz hajhászásával, és különleges megfigyelőképességét jó ügyek szolgálatába állította. Jelenleg a Kaliforniai Nyomozó Irodát (CBI) segíti független tanácsadóként.

Uri Geller: „Nem vagyok bűvész”

„Nem vagyok bűvész, soha nem is voltam. Soha nem akartam, most sem akarok a mágusokkal versenyezni. Évezredekkel ezelőtt, Mózes a fáraó előtt kígyóvá változtatta a botját. Az udvari bűvészek megtették ugyanezt trükkel, de akkor Mózes kígyója elpusztította a bűvészek kígyóit. Hiszem, hogy a tények elpusztítják a hazugságot és a trükköket. Minden rágalmazómat üdvözlöm, és jókívánságaimat küldöm mindannyiuknak. Ontsák továbbra is vádjaikat, erőlködjenek. Bizonygassák az igazukat, adják ki a haragjukat. Mindezzel csak az én hírnevemet öregbítik.”