Hieroglifák avagy Isten szavai kőbe vésve

A hieroglifa egy igen egyedi írásmód, hiszen első ránézésre képírást takar, azonban a jelek szót, szótagot, de akár egy-egy mássalhangzót is jelölhetnek. Éppen a képírás volt az, ami a legtöbb tudóst is zavarba hozta, sőt mi több, félrevezette, így nem csoda, hogy évszázadokig senki nem tudta megfejteni, hogy mit is jelentenek a különös és misztikus alakok.

Képírás vagy valami más?

A hieroglifa írásmódról nem árt tudni, hogy azt maguk az egyiptomiak sem alkalmazták minden esetben. Ennek oka az volt, hogy a hétköznapi életben túl bonyolult dolog volt a megrajzolása és persze időigényes is. A bonyolultságát az is alátámasztja, hogy még az írnokok számára is készült egy úgynevezett „helyesírási szótár”, a Hood-papirusz, melynek segítségével dolgoztak. A helyesírás szabályai szerint egy szó jeleit csak úgy lehetett leírni, hogy a forma mindenféleképpen négyszögletű legyen. Ezt a szabályt annyira szem előtt tartották, hogy a jelek sorrendjét is bármikor megváltoztatták a „szépség” érdekében. A hieroglif írás leegyszerűsített formája, amit a papok használtak, a hieratikus írás volt, de emellett jelen volt a démotikus, vagyis a népi írásmód is.

Használatának utolsó századaiban egyre kevesebb írnok volt, aki még alkalmazta a hieroglif írásmódot. A helyébe lassan a kopt, majd a görög nyelv lépett, és a fontosabb művek is már e nyelven születtek meg. Hor-Apolló, i.sz III. században írta meg azon tanulmányát, amelyben ősei írásrendszerét magyarázta. Tulajdonképpen neki köszönhetjük, hogy a későbbi korok kutatói is sokáig arról voltak meggyőződve, hogy a hieroglif írásmód nem több, mint egy képírás.

A legkésőbbi egyiptomi hieroglifákat i.sz. 394-ben vésték be a philaei templom falába. Ekkor már igen kevés szobrász volt, aki egyáltalán tudta olvasni a jeleket, így minden bizonnyal azt előre megrajzolták számukra, hogy ügyesebben tudjanak haladni a munkával. I.e. 323-ban, vagyis Nagy Sándor halálát követően i.e. 30-ig a Ptolemaioszok uralták Egyiptomot, ekkor lett a hivatalos nyelv a görög, majd később a latin. Persze a nyelv túlélte azt, hogy a hatalmas Egyiptom a Római Birodalom része lett, bár az is igaz, hogy lassan átalakult. Az ókori, egyiptomi nyelv megmaradt formáját, amit már csak néhány család beszélt, koptnak nevezték, és valójában sok köze volt ahhoz, hogy a tudósok e „maradvány” segítségével megfejtsék a hieroglifákat.

A politikai erőviszonyoknak, valamint annak köszönhetően, hogy a hieroglifa írásmód ilyen mértékben átalakult, egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy 1500 éven keresztül olvashatatlan volt a ma élő ember számára. A különös jelek ettől függetlenül évszázadokon keresztül vonzották a turistákat és természetesen a tudósokat is. Ez egyáltalán nem meglepő, mivel sokan azt hitték, hogy a jelek nemcsak a régmúlt korokról mesélnek, hanem sok ezoterikus titkot is rejtenek, nem beszélve a királyok kincseinek helyeiről.

A világ nagy múzeumai számos egyiptomi csodát, műtárgyat rejtenek, melyeken a mai napig fellelhetők a titokzatos jelek, a hieroglifák. Miután a jeleket sikerült megfejteni, a kutatók gyorsan rájöttek, hogy egyetlen célt szolgálnak: dicsőíteni a királyokat, a letűnt korok uralkodóit. Az ő neveik ismétlődnek a szobrokon, domborműveken és természetesen a Királyok Völgyében lévő épületeken is.

A rejtély megoldódik

Az egyiptomi hieroglifák rejtélyének megoldása igen sokáig váratott magára, és tulajdonképpen Napóleon rajongásának köszönhető, hogy ma már tudjuk, mit is takarnak a különleges alakok és ábrák.

A fiatal császár 1798-ban két okból ment el Egyiptomba: egyrészt azért, hogy visszaszorítsa az angolokat, másrészt azért, mert maga is sokat hallott a fáraók mesés kincseiről, az egyiptomi kultúráról, amit a saját szemével is szeretett volna megcsodálni. A hadjáratra magával vitte Pierre-Francois Bouchard mérnököt, aki 1799 augusztusában a Nílus deltájában fekvő Rosette város melletti Fort Julien erőd falainál egy hatalmas, fekete gránittömbre bukkant, melyen három különféle írásmódot vélt felfedezni. A tanult mérnök pontosan tudta, hogy a lelet, amit a kezében tart, igen nagy jelentőséggel bírhat, ezért Kairóba szállítatta, ahol a francia Egyiptomi Intézet tudósai azonnal nekiláttak a szövegek megfejtésének.

Igaz, a hieroglifák megfejtése ekkor még váratott magára, arra azonban sikerült rájönni, hogy a kő Kr.e II. századból származik, és vélhetően ugyanannak a szövegnek három, különböző nyelvű fordítását tartalmazza. A rosette-i kő nem más, mint V. Ptolemaiosz Kr.e. 196-ban kelt rendelete, ami az adókról, a templomokban felállítandó szobrokról rendelkezik. A törvényoszlop politikailag is nagy felfordulást okozott: az angolok a háborút lezáró fegyverszünet egyik feltételeként jelölték meg a tábla átadását. Az 1801-es alexandriai béke értelmében magukkal is vitték, majd egy év múlva a British Museumba került, és a mai napig is ott található.

Az első tudós, aki több időt szánt a rosette-i kő hieroglifáinak megfejtésére Thomas Young angol orvos volt, akit ekkor még igen félrevezetett a Hor-Apolló által megírt tanulmány, amit Young is „bibliaként” forgatott. 1815-ben publikált cikkéből mindezek ellenére megtudhatjuk, hogy a sztélé keretbe foglalt jelcsoport az uralkodók neveit tartalmazza.

Jean-Francois Champollion, aki már kilenc évesen beszélt görögül és latinul, majd később arab, perzsa, etióp, szanszkrit, és pahlevi tanulmányokat is folytatott, 1822-ben jelentette meg első tanulmányt a rosette-i kőről. A tudós kutatásai során felhasználta a philaei leletet is, így végül rájött, hogy a hieroglif írásmód ábrái nem képek és nem egyszerűen jelek, sőt, még csak nem is szavak, hanem attól kisebb egységet jelölnek. Champollion azt is megállapította, hogy a görög szöveg 468 szóból, míg a hieroglif írásmód 1419 jelből áll.

Azt, hogy a tudós felhasználta-e Young eredményeit, talán a mai napig vita tárgyát képezi. Amikor Champollion kiadta a hieroglifák fordításának elkészült változatát, Young azonnal azzal vádolta, hogy nem jutott volna erre az eredményre, ha ő nincs. Ekkor fel is kereste kollégáját, ám ő nem támasztotta alá állítását. Sőt, Champollion később odáig merészkedett, hogy rámutatott a Young által elkövetett hibákra, ám 1826 után, amikor a párizsi Louvre kurátora lett, betekintést engedett a démotikus kéziratokba.

Összességében Champollionnak köszönhetjük, hogy ma már pontosan tudjuk, a hieroglif írásmód egy olyan ősi írásmód, amely formailag ugyan képírás, mivel tárgyakat, élőlényeket ábrázol, ugyanakkor, mint már azt említettük, szót, szótagokat, és elsősorban mássalhangzókat jelöltek vele. A tudós először a táblán lévő démotikus írásmódot fejtette meg, majd idővel sikerült elkészítenie az első szótárt, a jelek magyarázatát és egy nyelvkönyvet is.

Elfeledett arab tudósok

Egy másik elmélet szerint azonban nem Champollion volt az első, akinek sikerült megfejtenie az egyiptomi titkot. Sokan úgy gondolják, ideje lenne végre megjegyeznünk Abu Bakr Ibn Wahsijan nevét is, aki a X. században élő polihisztor és alkimista volt. A legújabb kutatások szerint jóval Champollion előtt sikerült megfejtenie a hieroglifák jelentős részét. Wahsijah szintén a fennmaradt kopt nyelvre alapozta a kutatást, de ez önmagában még nem lett volna elég ahhoz, hogy eredményt érjen el. „Egy rajongó sóvárgása a szimbólumok megértése” címmel 1806-ban jelent meg könyve, melyet Londonban is kiadtak. Több mint furcsa, sőt, talán kizárt, hogy a szóban forgó művet sem Champollion sem pedig Young nem olvasták.

Okhasa El Daly, a londoni University College régésze szintén azt állítja, a dicsőség a hieroglifák megfejtése terén nem egyedül Youngé és Champollioné. Igaz, a tudós elismeri, hogy az arab kutatók nem foglalkoztak annyit Egyiptommal, mint mások, ugyanakkor arra is felhívja a figyelmünket, hogy sok írástudó évszázadokon át másolta azokat a kéziratokat, melyekben Egyiptomról is szó esik, és melyek sok hieroglif írásjelet tartalmaznak. Így pedig akár azt is feltételezhetjük, hogy a különleges írásjelekre vonatkozóan a meglévő, a birtokukban lévő tudást is átörökítették.

Maja hieroglifák

A maja kultúra számos ponton hasonlóságot mutat az egyiptomi kultúrával: a piramisok, az írás, sőt még a fejlett csillagászat is zavarba ejti a kutatókat. A maják, hasonlóan az egyiptomiakéhoz, egyedülálló írást hoztak létre, amelyet teljes mértékben a mai napig nem sikerült megfejteni. Ami biztos az az,, hogy ebben az esetben is szótagírásról beszélünk, azonban itt gyakran előfordul, hogy a jeleket egymásra, esetleg egymásba rajzolták, ami igencsak megnehezíti az értelmezését.

Jelenleg tízezer különféle maja feliratot ismerünk. Ezek közül a legkorábbi, és egyben a mai napig fennmaradt írás az időszámítás előtti harmadik évszázadból származik, a legkésőbbi pedig a XVI. század végéről. Érdekes módon a maják esetében kódexeket is találtak a kutatók, ám a négy kódex közül csupán három esetében vannak meggyőződve arról, hogy az nem egy jól sikerült hamisítvány.

Az egyiptomi jelek titkai

A hieroglif írásmód jelentőségét, alkalmazását a következőképpen lehetne összefoglalni:

1. Elsősorban képszerű jeleket használtak, a képből pedig ki lehetett következtetni a szó jelentését. Az ábrázolás később egyre ritkábbá vált.

2. A kép alatti három vonás a többes számot jelölte.

3. Ha a kép nem utalt egyértelműen arra, amit azzal ki szerettek volna fejezni, akkor gyakran használták a hasonló hangzású és jelentésű szavak képjeleit.

4. Az egyiptomi hieroglif írásmódban elsősorban a mássalhangzókat jelölték, de voltak olyan rövid szavak, amelyek egy mássalhangzóból és egy magánhangzóból álltak.

5. Azokat a szavakat, melyeket azonos mássalhangzókkal „írtak” le, úgy különböztettek meg, hogy a végére rajzoltak egy plusz jelet, egy úgynevezett meghatározó jelet.