Léteznek olyan szereplők a mítoszokban, akik ugyan emberek, de kiváltságokkal rendelkeznek. Ilyen például Akhilleusz, aki csaknem sebezhetetlen volt. Csaknem. Az ő példája – és még számos egyéb hasonló történet – azonban azt bizonyítja, hogy a „majdnem halhatatlan” sorsa a halál.
Akhilleusz a görög mitológia egyik legismertebb hőse, minden olyan tulajdonsággal felruházták, amely a korabeli erényeknek megfelelt. Erős volt, bátor, szép, szenvedélyes és lobbanékony, de a bölcs megbocsátást is gyakorolta. Édesanyja Thetisz tengeristennő, akinek Zeusz főisten és Poszeidón is udvarolt, ám szerelmi vágyukat lelohasztotta egy jóslat. Eszerint a gyermek hatalmasabb lesz az apjánál. (Zeuszt ez különösen zavarta, hiszen ő megölte apját, Kronoszt, és nem szerette volna, hogy vele is hasonló történjen.) Inkább kerestek egy dicső embert, Péleuszt, és hozzáadták a szépséges istennőt. Az anya sajnálta volna, ha gyermeke a többi halandó sorsára jut, ezért megmártotta a Styx vizében, amely sebezhetetlenné tette. Csupán a sarkát nem érte víz, mert anyja annál fogva tartotta a csecsemőt. (Más leírás szerint Thetisz nem volt túl jó anya. Bosszúból azért, hogy halandóhoz kényszerítették, megölte a gyerekeit. Hatot elégetett, hogy halandó testük elpusztításával az Olümposz istenei közé emelkedjenek. A hetediket, Akhilleuszt megmentette az apja, de miután a sarkánál fogva rántotta ki a tűzből, így ott sebezhető maradt.)