Az elsüllyedt birodalom - Atlantisz

Egykori helyének megtalálása mindig is vonzotta a kutatókat, de földrajzi elhelyezkedéséről máig csak feltételezések láttak napvilágot. Ám egy új felfedezés talán véget vethet a találgatásoknak. De ne menjünk a dolgok elébe.

Atlantisz létezéséről Platón írt először, Timaiosz illetve Kritiasz című dialógusaiban. A filozófus szerint ez a földrész Héraklész oszlopaitól, a mai Gibraltári-szorostól nyugatra terült el. Több mint kilencezer évvel ezelőtt történhetett a terület tragikus pusztulása. Földrengések és árvizek következtében egyetlen nap alatt a tengerbe süllyedt. Platón ismereteinek forrása Szolón, az athéni tudós volt, ő pedig egyiptomi papoktól hallotta a történetet, és a papirusztekercseket is megtekinthette, amelyekre Atlantisz történetét írták.

Nem csoda, hogy több ezer éve izgatja a kutatókat, az álmodozókat és az okkult tudományok művelőit ennek az eltűnt civilizációnak a sorsa. Platón leírásából kiderül, hogy az itt élő nép mesésen gazdag volt. Bővelkedtek természeti kincsekben, nemesfémekben, drágakövekben és élelemben. Ám, amikor az egész világra ki akarták terjeszteni hatalmukat, az istenek elhatározták, hogy nagyravágyásuk miatt megbüntetik őket, és egyetlen éjszaka alatt a tenger fenekére süllyesztették birodalmukat. A legenda szerint a szigeten egy nagyon nemes emberi faj élt, amelynek tagjai rendkívüli tudás birtokában voltak. Ők uralták az Európával és Afrikával folytatott, virágzó kereskedelmet. Az atlantisziak fejlett technológiával rendelkeztek, ők alkották meg a szfinxet, illetve tanították piramisépítésre az egyiptomiakat és a majákat. Minden óriásépítmény az ő nevükhöz fűződött a Földön. Szigetükön pompás hegyek védelmezték őket a kegyetlen északi széltől, vad és szelíd állatok sétáltak szabadon, a réteken és erdőkben.

A paradicsomi sziget tíz vidékén egy-egy király uralkodott, tökéletes egyetértésben, hiszen mindannyian Poszeidón leszármazottai voltak. A tengerek és a földrengések fejedelme a világ felosztásánál kapta meg Atlantiszt. Itt kötött házasságot a halandó Klétóval. Leszármazottai az atlanteuszok, Poszeidón tiszteletére aranytemplomot építettek, amelynek homlokzatát ezüsttel borították. Bent az istenség aranyszobra állt, amint harci kocsiját irányítja, amelyet hat szárnyas ló húz. A templom közelében forró és hidegvizű források táplálták a gyűjtőmedencéket és a fürdőket. Szemet gyönyörködtető kertek és lóversenypályák sorakoztak, s a kikötőben teljes felszereléssel várakoztak a hajók.

A római ihletésű mítosszal ellentétben a múlt század talán legkiválóbb filozófusa, az Akasha krónikában olvasni tudó Rudolf Steiner szerint, Atlantiszon még egészen másfajta lények éltek, mint a mai ember. Akkor még az emberek androgünök, vagyis kétneműek voltak, és szoros kapcsolatban álltak az égiekkel. Azt is mondhatnák a kozmosz szellemeinek irányítása alatt álltak. Hatalmas kristálypalotákat építettek, és a mai értelemben halhatatlanok voltak, nem ismerték a betegségeket. Akkoriban a bolygón Atlantiszon kívül még két másik földrész, Múr és Lemúr is fontos szerepet játszottak, ezeket azonban senki nem keresi. Azóta a külső és belső természeti erők hatalmas változásokat hoztak bolygónk földrajzi viszonyait illetően. De hol is keressük a mai térképünkön Atlantiszt?

A 16. században I. Erzsébet csillagásza, dr. John Dee az újonnan felfedezett Amerikát tartotta a titokzatos kontinensnek. A 17. század végén a svéd Olof Rudbeck Svédországnál kereste a tengerbe merült földrészt. Az idők folyamán a kutatók számtalan helyet jelöltek meg Ausztráliától Brazílián át Máltáig, de még Grönland neve is felmerült, mint lehetséges terület.

A spanyol Francisco Lopez de Gomora 1522-ben úgy vélte, hogy az amerikai őslakók Atlantiszról származnak. Döntő bizonyítéka az volt, hogy azték nyelven az „ati” vizet jelent. A Troano maja kódex fordításánál több spanyol püspök is kapcsolatot talált az ősi egyiptomiak, a maják és az atlantisziak között. A tudomány köreiben legelfogadottabb nézet szerint, Platón írásait Kréta egykor nagyhatalmú minószi kultúrájának gyors bukása ihlette. Itt egy hatalmas vulkánkitörés okozott végzetes katasztrófát.

Sokan szentelték életüket és vagyonukat Atlantisz felkutatásának. Az angol Percy Fawcett ezredes, aki egyben geodéta volt, 1913-ban a Brazil Állami Levéltárban talált egy 1700-ban íródott kéziratot, amely egy elhagyatott, őserdei városról számol be. Ennek leírásában az épületek kvarckristályból készültek, sok hatalmas szobor van mindenütt, melyek anyaga megegyezik az épületek anyagával. Az angol katonatiszt ennek nyomán több expedíciót szervezett a város felkutatására, de a csoport tagjai közül senki nem tért vissza.

1968-ban már általánosan elterjedt az a nézet, hogy a földrész az Atlanti-óceánba süllyedt. A Bahamákon, Bimini szigete mellett, egy könnyűbúvár víz alatti különlegességre lelt. Megmutatta dr. J. Mason zoológusnak, aki nagyon szeretett régészkedni. A hosszan elnyúló területet különféle vastagságú, négy- és sokszögletű kőlapokkal burkoltak. Némelyik kő súlya eléri a tíz tonnát, s akad közöttük ötszáz méter hosszú is. Azóta is több márványoszlopot és rozettát találtak itt. Dr. R. Cedric Leonard néhány templomszerű romot tárt fel a tenger alatt, az Androsz sziget mellett. A víz alatti kutatások jelenleg is folynak.

Az 1900-as évek közepén Edgar Cayce, az akkori idők legnagyobb látnoka a következőket mondta Atlantiszról: „Atlantisz templomának egy része előkerül majd a történelem üledéke alól, Bimini közelében a tenger fenekén.” Cayce szerint a katasztrófát a napenergiával való visszaélés indította el. A tűzkövek – ahogy ő nevezte ezt a kristályt – az emberi szem számára láthatatlan sugarakat bocsátottak ki, amelyek azonban mindenen áthatoltak. Ezek éppúgy lehettek a halál, mint - energiaként - az élet forrásai. A kristályt a Nap sugarai aktivizálták – mondta Cayce. A csiszolt prizmák vagy üveglencsék segítségével az összegyűjtött sugarak működtették a különféle közlekedési eszközöket (vasutakat, hajókat is). Nem szándékosan ugyan, de túl magas fokozatra állították a berendezést, és ez okozta a pusztító erők elszabadulását. Ekkor az óriássziget öt részre szakadt, majd újabb romboló erők léptek működésbe, melyek hatására mindegyik a tengerbe merült. Ezt a sugarat a tudósok csak huszonöt év múlva fogják felfedezni. „Atlantisz jelt ad majd magáról a világnak: a századfordulón a szigetek kiemelkednek hullámsírjukból” – szól a látnok. A megjövendölt időben a kaliforniai egyetem kísérleti fizikusai bejelentették: az antineutronok elvileg egyesíthetők az antiprotonokkal és az egyesülésből létrejön az „antianyag”. Ha az ez közönséges anyaggal kerül kapcsolatba, egész tömege energiává alakul, nem csupán egy kis töredéke, mint maghasadás, vagy a magfúzió esetén.

Talán végre pont kerülhet a történet végére, hiszen nemrég egy műhold jóvoltából különös rajzolat vált láthatóvá az Atlanti-óceán fenekén, a Kanári-szigetek közelében. A szabályos négyszög alakú mintáról a szakértők azt állítják, hogy semmiképpen nem lehet a természet műve, így meggyőződésük, hogy ember alkotta leletre bukkantak. Azonban feltehetően még sokáig kell várnunk a bizonyosságra, hogy valóban az ideálisnak képzelt civilizáció egykori lakhelyét találták-e meg. Valamint kérdés az is, hogy milyen titkokat tartogathat még ez az óceán mélyén rejtőző, Wales nagyságú terület.

Egyiptomi kapcsolat

„Egy felirat, amelyet a mükénei Oroszlánkapun tártam fel, arról tudósít, hogy Miszor, akitől a felirat szerint az egyiptomiak származnak, Thot egyiptomi isten fia volt, ki pedig egy atlantiszi papnak a fia, aki beleszeretett Chronos isten egyik leányába, és emiatt menekülnie kellett. Hosszú hányódás után Egyiptomba jutott. Ő építette az első szaiszi templomot, és ő tanította a papokat anyaországának bölcsességére”- írja Heinrich Schliemann, az egyebek mellett Mükénét és Tróját is feltáró régész.

Kapcsolódó videó

Atlantis megtalálása - NatGeoAz örök titok, mi lett Atlantisz városával. Egy előre haladott társadalom, de mégis hogy tűnhetett el a föld színéről? Angol nyelvű felvétel.