Népszokások, legendák, vallásos képzeletek övezik a drágaköveket, mindig is misztikus, mondhatni csodás erőket tulajdonítottak nekik a földlakók. A „rúna” szó titkot, rejtélyt jelent, s valóban, e huszonnégy titokzatos jel évszázadok óta izgatja az emberiség fantáziáját. Szögletes formájuk semmit sem árul el jelentésükről.
A rúnákat az Észak-Európában élő germánok kezdték használni az i.sz.1.vagy a 2. évszázadában. A mítosz szerint a szent betűket Ódin (más néven Wotan), az okkult tudás félszemű istene adományozta az emberiségnek.
A rúnákat – a mi ábécénkkel ellentétben – nem a beszéd hangjainak jelölésére, vagy kommunikációra használták. A tudás titkos szimbólumai voltak, az élet és a halál örök misztériumaiba nyújtottak betekintést. A régi germán rúnamester (vitki vagy erilaz) különféle mágikus célokra használta e jeleket: gyógyított velük, segítségükkel befolyásolhatta az időjárást, kardokra véste, hogy tulajdonosaik a csatákban legyőzhetetlenek legyenek, s talizmánokra, kristályokra rótta, melyeknek segítségével szerelmet, boldogságot, vagyont varázsolt. Az istenek akaratának kifürkészésére, jóslásra is gyakran a rúnákat használta fel.
Déri Zsuzsánna