Szerelem
Főképp a hét elején vigyáznia kell a jött-ment pletykákkal, ugyanis olyant is hallhat, ami megmérgezheti a szerelmüket teljesen alaptalanul. Valójában egy rosszindulat húzódik meg a hírek mögött. Tudnia kell már előre azt, hogy ebben az ön párja teljesen ártatlan. Fontos, hogy vegye komolyan ezeket a figyelmeztetéseket, ugyanis a szép szerelemben, amiben most önök vannak, nagy kárt okozna, ha felülne a hallottakra.Karrier
Ezen a héten maximális logikával áll a dolgokhoz. Ahogy kezdünk egyre jobban közeledni a nyár felé, feltesz magának egy pár kérdést az egzisztenciáját, a karrierjét illetően. A hét első napjaiban élénk vitákba is keveredhet egy átmeneti, hirtelen felfokozott idegállapot miatt. A hét közepétől már lényegesen oldódik ön körül is a feszültség, helyreáll a rend. Így meg tudja időre oldani – igaz, egy kis túlórával- azokat a dolgait, melyek sürgősek.